A 2011. évi közösségi hetünkről

Az idei képzési héten mi magyar nővérek teljes létszámban vettünk részt, aminek mindannyian nagyon örültünk, hisz ritkán adatik meg, hogy több napot tudjunk együtt tölteni.
Ismét augusztus 16-án indultunk útra egy kisbusszal és a Gyula atya autójával. Az úti célunk idén is az ausztriai Vöcklabruckban lévő Szent Klára lelkigyakorlatos ház volt.
Az osztrák nővérekkel való találkozás örömteli pillanatai hamar feledtették velünk a hosszú út fáradságát. Az ismerős falak, a kápolna, a közös szentmise, a találkozás az együttlét örömére hangolt bennünket.
A képzési hét idei témája: „Régi erények- új nézőpontból”, melyeket az osztrák nővéreknek P.Thomas Hrastnik, OFM, nekünk magyar nővéreknek pedig Lengyel Gyula atya igyekezett életközeli módon közvetíteni. A téma mély jelentését új formában tárták elénk.
A mindhárom témanap a lógónkhoz kapcsolódó szentségimádással zárult.
„Meghívásunk van a világba, hogy Istennek szentelt életet éljünk. A küldetésünk, hogy Jézus művét folytassuk.”
Az, hogy ezt a párnapot a nagy közösségben élhetjük meg, gazdagít bennünket.
Minden nap volt lehetőségünk felfrissülésre az uszodában, békés sétára a nagy kertben, elmélkedésre a kerengőben.
Nagy öröm volt, hogy péntek délután meglátogattuk Anton Gots atyát és Hilde nővért Altenhofban. Altenhoffot Gots atya álmodta meg és felépítését áldozatos odaadással segítette. Sérült, mozgásukban korlátozott emberek számára építette, ezzel könnyítve mindennapi életüket. Gyönyörű környezetben teremtett munka lehetőséget és emberhez méltó életformát sok beteg társa számára.
Közös kirándulásunk Szent István ünnepére, augusztus 20-ra esett.
Indulás előtt ünnepi szentmisén vettünk részt, Gyula atya homiliájában beszélt az ünnep fontosságáról, magyarságunkról, hovatartozásunkról.
Kirándulásra a Linz melletti Ritzlhofba mentünk. Utazásunk fő célja a „Landesgartenschau” megtekintése. Ez a helyi mezőgazdasági szakiskola tanárai és diákjai által kialakított hatalmas kert, amelyben dísz- és haszonnövényekkel ötletes szabadtéri tereket teremtettek. A pihenő és séta park egyik különleges része a „Bibelgarten”, vagyis Bibliakert. A kert ezen szegletében 14 állomás hívja a látogatókat egy lelki útra. Szentírási idézetek nyújtanak elmélkedési lehetőséget, körülötte pedig azt a miliőt találjuk, amelyhez ezek kapcsolódnak. A bibliai növények, a földrajzi helyek, mint a Genezáreti tó vagy éppen a kút, a búzamező, ahol Jézus nyomait követhetjük, vagy a sírhely az elhengerített kővel. A Paradicsomból indulva (az első állomás) sétánk végén eljuthatunk Isten országába. Közben elmélkedhetünk azokon a kérdéseken:
„Mire van ahhoz szükségem, hogy a Paradicsomban érezzem magam?
Milyen helyzetekben tudatosul bennem leginkább, hogy amit Isten teremtett jó, nagyon jó?
Mi és ki szakít ki engem minduntalan a paradicsomból?”
A kert csodái után egy közeli étteremben ebédeltünk, majd ezt követően látogatást tettünk Anton Bruckner szülőházában, Ansfeldenben. Az „Isten muzsikusa” élettörténetét ismerhettük meg és belehallgathattunk néhány művében. Majd a szomszédos templomban elmondtuk a vesperást.
A kirándulásból haza érve, vacsora után kezdődött a vidám est, ami mindig nagyon jó hangulatban telik. Mi az elmúlt évhez hasonlóan egy kis humoros történetet adtunk elő tört német tudásunkkal, nagy sikert aratva a saját magunk készítette jelmezeinkben. Ebben az évben közös éneklésre és játékos menetelésre is bevontuk osztrák nővéreinket.
Örömteli meglepetés volt, hogy Gots atya és Hilde meglátogatták a közösséget és velünk ünnepeltek.
Másnap reggel a búcsúzás nehéz pillanatait éltük át, de bízunk benne jövőre ismét láthatjuk egymást és épülhetünk, gazdagodhatunk a közösen töltött napok alatt.

B.Ipacs Zsuzsanna ACR

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA