Márciusi közösségi nap

Közösségünk márciusi találkozóját a gyönyörű Mátra lábánál fekvő Gyöngyössolymoson tartottuk, a helyi plébános Juhász Zoltán atya, valamint közösségünk ott élő tagja Török Juli meghívására. Találkozásunk első helyszíne a helyi árpád kori templom volt, ahol szentmisén vehettünk részt a velünk érkező Lengyel Gyula, valamint a helyi Juhász Zoltán atyák celebrálásával. A szentmise ünneplését a sokunk által [...]

Találkozás

Ez év február másodikán, a mezőkeresztesi templom és az egyházközösség adott helyet a Gyertyaszentelő Boldogasszony, valamint a megszentelt életek megünneplésére. Jó volt a nővéreimmel találkozni, Katona püspök atyával az utazás kedves élmény, de a legtöbb, amit ez az utazás adott, hogy találkozhattunk a „Világ világosságával”. Katona püspök úr is érintette szentbeszédében a találkozást – Krisztus [...]

Kazincbarcika

Legutóbbi január végi találkozónk, számunkra az egri indulásnál csúszott meg. Egyeztetés, késés visszafordulás, mindenféle nehézségek adódtak, aminek felettébb örültem, mert az Érsek atya fogadalomtételi beszéde jutott eszembe: Avilai Terézről, aki egyik kolostoralapításánál, amikor semmi akadály nem gördült elé igen nyugtalan volt, csak lábtörése nyugtatta meg, hogy jó úton jár. Lábunk ugyan nem törött, de a [...]

A 2010. évi közösségi hetünkről

Augusztus 16.-án kelt útra közösségünk Lengyel Gyula atya vezetésével, hogy ebben az évben is részt vegyünk az öt napos képzési héten. Nagy segítségünkre volt Fenyvesi Dezső, aki biztosította a kisbuszt és a sofőrt, Tamás fia személyében, ezzel megoldva a magyar nővérek utazási problémáját. A helyszín most is az ausztriai Vöcklabrucban a Ferences nővérek tulajdonában lévő [...]