Kazincbarcika

Legutóbbi január végi találkozónk, számunkra az egri indulásnál csúszott meg.
Egyeztetés, késés visszafordulás, mindenféle nehézségek adódtak, aminek felettébb örültem, mert az Érsek atya fogadalomtételi beszéde jutott eszembe: Avilai Terézről, aki egyik kolostoralapításánál, amikor semmi akadály nem gördült elé igen nyugtalan volt, csak lábtörése nyugtatta meg, hogy jó úton jár. Lábunk ugyan nem törött, de a csúszós jeges utak és Zsuzsi nővérünk navigálása – miközben megismertük Sajószentpétert is- megtette hatását és alapos késéssel megérkeztünk a Szent Család templomhoz.
Innen kezdődött a csoda, ajándékot kaptunk, megrázottat bőségeset, érdemtelenül, önzetlen ajándékot.
Megvártak bennünket.
Még szégyenkezve próbáltunk észrevétlenül beosonni a sorok közé, amikor megszólalt a vegyes kórus, nemesen és áradón.
Nem tudtam levenni a szemem a Napkeleti bölcsek köszöntését ábrázoló mozaikról, meghatottan hallgattam Gyula atya felkészült homíliáját, és elakadt a lélegzetem az Ave Maria gyönyörűen ívelő hangjaitól. A két szín alatti áldozáskor éreztem, hogy ennél tökéletesebbet nem kaphattam volna.
A Szentmise utáni kedves kalauzolás és a rögtönzött orgona koncert fokozta örömünket, hogy találkozhattunk a nővérekkel.
Ebédünk a hagyományos zsíros kenyér hagyma, és mellette még egy s más, amiből sajnos sofőrködésem miatt kimaradtam, kellemes hangulatot teremtettek.
Beszámolók, következő rendezvények megbeszélésére közösségi életünket természetszerűen kísérő, de ennek ellenére fájó árnyék vetült, egyik nővérünk tartós távolléte.
Nagy örömet jelentett, hogy az ACR közösség iránti új érdeklődő is volt körünkben.
Hazautunk jóval rövidebb és eseménytelenebb volt, főként, hogy kihagytuk a Sajószentpétert az útvonalból.
Mivel beszámolómat nem a magamutogatás, hanem enyhe erőszak hatására írtam, kérlek legyetek elnézőek fogyatékosságai miatt.

Az Úr legyen veletek kedves ACR nővérek.

Török Julianna
jelölt