Bemutatkoztunk a Szent István Rádió és Televízió lelki, szakmai napján
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a jelenlévőket. Örülök a sok ismerős arcnak, egy kicsit otthon érzem magam.
Köszönöm Szarvas István atyának a meghívást, melyben lehetőséget kaptam, arra, hogy beszéljek közösségünkről, hívatásunkról, karizmánkról.
Ipacs Zsuzsanna vagyok, az “ANCILLAE CHRISTI REGIS”, Világi Intézmény, magyarul a Krisztus Király Szolgálói közösség nővére.
A tapasztalat az, hogy kevéssé ismerik ezt az intézményi formát és működését.
Kezdetnek néhány gondolat a világi intézményekről, a megszentelt világi életről.
Világi Intézmények hívatása; olyan nők és férfiak közösségét jelenti a Katolikus
Egyházon belül – akik Krisztust követve az evangéliumok szellemében benne élnek a világban. A világi intézmények tagjai ugyan a szerzetesekhez hasonlóan fogadalmat tesznek, de teljes elköteleződésük Krisztus követésében másképp valósul meg. Ennek megfelelően, a világban teljesítünk szolgálatot, hogy ott hitünkön és belső lelki életünkön keresztül Krisztust hirdessük. Nem civilben járó rendi szerzetesek vagyunk. Ezért nem is kolostorokban lakunk, hanem a világban, az emberek között, éppen ott, ahová foglalkozásunk vagy lakóhelyünk szerint kerültünk.
A megszentelt világi élet azt jelenti; Elvegyülve a tömegben Istennel a szívedben.
„Benne élni a világban” ez a világi intézmények jellemző ismertető jegye. Az intézmények tagjai férfiak és nők, úgy öltözködünk, mint mindenki más, gyakoroljuk foglalkozásunkat, magánéletet élünk és megélhetésünkről magunk gondoskodunk.
A közösség nem anyagi támogatást, hanem lelki segítséget és eligazítást ad.
A mennyek országáért vállalt szüzesség Krisztus és az Egyház iránti szeretet kifejeződése; erőt ad és a szükséges mozgásteret biztosítja az Isten országának építéséhez. Ez a világban végzett apostolkodás a szegénység és az engedelmesség parancsának megtartását is feltételezi. A szegénység nem a magántulajdonról való lemondást jelenti, hiszen az életet élni kell a maga kockázatával és helyzeteivel, mint ahogy azt bárki más is teszi. A szegénység az egyszerűséget és lemondást jelenti az életvitelünkben, hogy osztozzunk benne és nyitottak legyünk mások gondjaira. Az engedelmesség nem alá- és fölérendeltséget jelent, hanem Isten akarata szerinti elkötelezettséget a napi élethelyzetekben, az Ő útjának folytonos keresését; Loyolai Szt. Ignác szavaival élve: „Istent keresni és találni meg mindenben.”
Emellett nem csak a hívők között kell jelen lennünk és tevékenykednünk, hanem a kívülállók között is, akik előítélettel helyezkednek szembe az Egyházzal. Meghívást érzünk arra, hogy teljesen Istennek adott életet éljünk.
Feladatunknak érezzük, jelenvalóvá tenni Krisztust a társadalom, a világi élet minden területén. Így született meg olyan megszenteltség gondolata, mely a korábbi szerzetesi életstílusuktól eltérően nem vonul ki a világból, hanem éppen a világi valóságokat teszi saját élet és tevékenységi közegévé. Azt akarjuk, hogy az evangélium „sója” feloldódjon a mindennapi életben, és megízesítse a köznapi embert övező egész valóságot.
Mi megszentelt világiak tehát olyan emberek vagyunk, akiknek megvan a magunk normális foglalkozása, megvan a saját családunk, olyanok, akiknek betegségeik, fájdalmaik és szenvedéseik vannak. Szokványos, mindenkire jellemző életet élünk, akikkel bárhol lehet találkozni.
Hisszük, hogy ez a világ, amelybe Isten helyezett minket, számunkra a megszentelődés helye. Ezért szenteljük életüket Krisztusnak fogadalmakkal.
Jelmondatunk: „OMNIA REGI, IN VITA ET IN MORTE”
Mindent a Királynak életben, halálban.
XII. Pius pápa 1947-ben kiadott Provida Mater kezdetű dokumentuma jelenti a világi intézmények első hivatalos elismerését a Szentszék részéről.
Egy évvel később írt levele így fogalmazza meg a hívatás újdonságát:
„Legyenek a só, mely annyira hiányzik ebből az ízetlen és komor világból. Legyenek a fény, mely ragyog és nem alszik ki a világ sötétségeitől. Legyenek a kevés, de hatékony élesztő, mely mindig és mindenütt kifejti hatását elvegyülve az emberek között.
Az Istennek szenteltség tehát nem kivonulás, elkülönülés, hanem hivatás, amelyet ott kell megélni, ahová valaki már eleve tartozik. A világi megszenteltség, tehát olyan gyökeres válasz Istennek, amely azt kéri tőled, hogy abban a közegben maradj, amelyben vagy.
E közeget mostantól rád bízza Isten, hogy belülről átalakulhasson.
Szükség van tehát olyan emberekre, akikre jellemző az áldozatvállaló lelkület, a szervezett és fegyelmezett tenni akarás, ugyanakkor megvan bennük a rugalmasság, van technikai képzettségük, jól ismerik a modern kultúrát. Képesek apostoli szolgálatot végezni a világban, közvetlenül beilleszkedve az életbe.[1]
A mi közösségünk is ezt a célt hívatott szolgálni.
ACR, “ANCILLAE CHRISTI REGIS”, a Krisztus Király Szolgálói közösséget Bécsben Leopold Engelhart kanonok alapította 1926-ban, hat női taggal, akik akkor aktív munkatársai voltak a lelkészi munkában.
Idézek Engelhart kanonok életéből és a közösség megalakulásáról.
A Bécsi Érsekség sok újat és értékeset köszönhetett szervezőkészségének és azon adottságának, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő dolgot tette, az 1926 –1938 közötti lelkipásztori szolgálat megújításának és a küzdelmes nehéz évek idejében. Betekintése az akkori plébániai lelkipásztorkodásba, amely még szerkezetileg szétesett volt és semmilyen támogatást nem tudhatott maga mögött, arra a felismerésre juttatta, hogy sok ember közreműködésére lenne szükség a megfelelő lelki gondozáshoz. Töprengett, terveket szőtt, konkrét segítő erőket és praktikus megoldásokat talált ennek megvalósításához. Fiatal nők egy csoportját a Mária Kongregációból kiképezte családok látogatására. Ők lettek később az első tagjai a világi intézménynek. Szolgálatuk mellékfoglalkozás volt. Engelhart volt a „motorjuk” és kísérőjük. Az osztrák katolikus egyházban, különösen Bécsben, nagy kilépési hullám indult el, amelyet az akkori politikailag terhelt időszak gerjesztett. Engelhart számára ez jel volt, amivel fel kell venni a küzdelmet. A hívő és apostolkodásban tevékenykedő emberek beiskolázásával és erőfeszítésén keresztül a plébániák számára úgynevezett „laikus apostolokat” biztosított. Tudta, hogy ez nagyon nehéz szolgálat, és hogy ezeknek az apostolkodásban tevékeny embereknek egy egészen mély elköteleződésre van szükségük Isten mellett, egy felbonthatatlanul mély kapcsolatra Krisztussal, amelyből napi munkájukhoz az erőt meríthetik. 1926. december 16-án, Engelhart meghívott hatot ezek közül a „laikusok” közül egy adventi órára. Akkor feltárta előttük szándékát, mely szerint egy nem házasságban élő, apostolkodásban tevékeny fiatal nők vallásos közösségét szeretné megalapítani. Ezek a nők a világban élnek, civil foglalkozást űznek és egészen Krisztus követőiként akarnak élni. Különös érzékkel felismerve az akkori idők szükséghelyzetét a közösség alapításával megelőzte korát.
Azt követően, hogy XI. Piusz Pápa Krisztus Király ünnepét 1925-ben bevezette, Engelhart kanonok intenzíven foglalkozott ezekkel a gondolatokkal és saját életét is ehhez igazította. Mindig új jellemvonásokat talált Krisztus Királyban, amelyekből nagyobb mélységeket és motivációt meríthettek a tagok. 1930-ban adományozta a közösség nővéreinek a „Krisztus Király Szolgálólányai” címet – Ancillae Christi Regis. 1934 Krisztus Király ünnepén tettek az első nővérek örökfogadalmat.
1927-ben sikerült Engelhart és néhány más pap fáradozásának köszönhetően a hivatalos „Lelkipásztori segítséget” életre hívni.
„A Vallási Kongregáció engedélye alapján, az 1955. június 17-i dekrétummal Dr. Theodor, Innitzer érsek-kardinális létrehozta a „Krisztus Király Szolgálólányai Közösségét” – az 1947. február 2-i „Provida Mater Ecclesia” apostoli konstitúció V. és VI. fejezetének 2.§-a értemében, mint világi intézményt.”
Nővéreink öt országban vannak jelen. Ausztria, Németország, Olaszország, Magyarország, Afrikában (Tanzániában gyerekeket gondoznak, ápolnak, gyakran olvasunk róluk a körlevelünkben, imáinkat kérik azért, hogy essen az eső és legyen ivóvizük.) Marianna Stöger és Margit Pissarek osztrák nővérek 43 évig szolgáltak Koreában leprás betegeket. 2005. ben egészségi állapotuk miatt tértek haza. Az elmúlt évben magas délkoreai kitüntetést kaptak elkötelezett munkájukért.
A közösség úgynevezett kollégiumokban működik, jelenleg kb 70 taggal 10 kollégiumban.
1995-ben érkeztek Nyíregyházára P. Dr. Anton Gots Kamilliánus szerzetes és Mathilde Weidinger osztrák ACR nővér. Felismerve a szükségét és a lehetőségét kezdeményezték a közösség építését. A magyarországi közösség első tagja a szendrőládi Soltész Mária. Későbbiekben Dr. Lengyel Gyula atya segítségével találtak többen a közösségre. Mathilde valamint az osztrák nővérek személye nagy hatással volt és van a magyar közösség tagjaira. Isten és emberszeretetük példa lehet minden jó érzésű ember számára.
Itthon a közösség létszámnak növekedését nagyban segítette és segíti, hogy a hajadonok mellet, lehetőséget nyitottak, özvegyek, valamint az egyház szabályai szerint szabadállapotú hölgyek számára is a csatlakozáshoz. Fogadalmunkat az Evangéliumi Tanácsok szabályainak megfelelően és az ACR Világi Intézmény életformája szerint tesszük. Életünket Krisztus Királynak ajánlva az egyház és a felszentelt papok szolgálatára szánjuk. A világi élet számos területén teljesítünk szolgálatot. Hitoktatásban, egészségügyben, plébániákon, egyházi intézményekben.
A magyarországi kollégium hivatalosan 2003-ben alakult Szent Kamill Kollégium néven Mathilde vezetésével, Nyíregyházán.
A magyar kollégium nővérei Mathilde kivételével valamennyien egri egyházmegyések voltak, így 2010 szeptemberében, amikor Gots atya és Mathilde visszaköltöztek Ausztriába a közösség székhelye átkerült Nyíregyházáról Egerbe.
Kezdetekkor Gots mellett Fejes János atya segítette a közösség lelki növekedését, majd 2008 őszétől több éven át Dr. Lengyel Gyula plébános atya volt a magyar közösség lelkivezetője.
A Szent Kamill Kollégium első magyar vezetőnője Horváth Terézia nővérünk Kazincbarcikáról. 2009-2016. látta el vezetőnői feladatát.
- Krisztus Király ünnepétől Fazekas Mónika a kollégium vezetőnője, aki jelenleg Göncön él, főállású hitoktatatóként dolgozik iskolákban, emellett segíti a városban és a környező fíliákban szolgálatot teljesítő atya munkáját.
A magyar közösség nővérei 16-an az egri, 1 nővér a pécsi egyházmegye területén él és tevékenykedik. Egy hónapja Budapestről is van egy új érdeklődő a közösség iránt.
11 -n vagyunk örökfogadalmasok, 3-an ismétlő fogadalmasok, 3-an novíciák
1 fő érdeklődő.
Mindennapjaink; a papokért mondott imádságunk és a lelkipásztorkodásban vállalt közreműködésünk legbensőbb hívatásunk. Ez a megbízatás soha nem veszti el aktualitását, legfőképp korunkban nem, amelyben élünk. Sok laikus dolgozik már főállásban vagy önkéntesként a lelkipásztorkodás területén. A kollégiumok havonkénti összejövetele, a személyes kapcsolat a nővértársak között, a lelki napok, a nagyböjti, az adventi többnapos lelkigyakorlatok és az évente sorra kerülő közösségi hetek is hozzájárulnak a továbbképzéshez és az elmélyüléshez. Krisztus Király ünnepét fő ünnepünknek tekintjük, amelyen a meghatározott időre szóló és az örökfogadalmakat tesszük le. Aki vonzódik ehhez az életformához és hívást érez iránta, egy éves próbaidőre (jelöltség), majd a kétéves képzési időre (noviciátus) felvehetők, a két év lejárta után az első ideiglenes fogadalmat egy évre majd kétszer két évre szólóan kell megismételniük, ezek után tehető az örökfogadalom.
Az örökfogadalom végleges önátadás Krisztusnak, a Királynak, és ugyanakkor kötelező belépést is jelent az intézménybe.
A magyarországi nővérek az egri egyházmegye különböző településein családjaik körében, vagy egyedül élnek, végzik munkájukat, embertársainkban is Krisztus Királyt szolgálva, ott ahová az Úr állította őket.
Magamról:
Vallásos családban nőttem fel, a 60, 70-es évek társadalom változásai miatt eltávolodtam az egyháztól, hosszú évekig csak ünnepnapos miselátogató voltam. Kapcsolatom az Úrral az esti imában és gyakori perlekedésben merült ki, mert életem nem úgy alakult, ahogy én szerettem volna. Kudarcként éltem, élem meg, hogy házasságom nem sikerült, melyből saját elhatározásból, kilépve egyedül maradtam a 2 tizenéves fiaimmal. 1994. ben a férjem meghalt, így válhatott később számomra lehetőséggé, hogy a közösség útjára lépjek. Azt érzem az Úr itt lépett igazán az életembe. Innen visszanézve tudom, nem hagyott magamra. Közösségeket, testvéreket küldött mellém, akikben gyermekeim is igaz barátokat találtak. Hosszú évek után a Kolping Családban, majd a Cursilloban kapott testvérek által kerültem újra közelebb Jézushoz. 2002 ben én is Lengyel Gyula atya által ismertem meg a közösséget. Az első találkozáskor úgy megijedtem, hogy két évig feléjük sem mentem. A világban kerestem a helyemet, a társamat. Közben a cursilloban aktív munkatárs lettem és talán ez is segített abban, hogy felismerjem embertársaim szolgálatában is teljes lehet az életem. 2004 ben kezdtem rendszeresen járni ismét az ACR közösségbe. Hilda nővér életével, egy új út lehetőségét mutatta meg. A közösségekben szerzett tapasztalatok, megélt kegyelmek sokat segítettek, hogy el tudjam kötelezni magam ezen az úton.
2010 ben tettem örökfogadalmat, ahol gyermekeim is velem ünnepeltek.
Hosszú évekig bankban dolgoztam, majd 2006-2015-ig a Szent József Kollégiumban igyekeztem, Jézus szeretetét közvetíteni a fiúk és a kollégák felé. 2015 nyarától nyugdíjas vagyok, intézem a cursillo és az ACR közösségem pénzügyi, valamint hivatali dolgait. A Szent István Rádióval Szarvas atya révén kerültem kapcsolatba. Ő volt a kollégiumunk lelkésze, Ő hívott meg a rádióba és most már több éve veszek részt az általa vezetett Hitvallók c. műsorban. Decembertől pedig besegítek Pawel atyának a dobótéri Minorita templom könyvelési, pénzügyi dolgainak intézésében.
Köszönöm a figyelmet, a lehetőséget, köszönöm, hogy meghallgattak.